
(Sólyom László beszédéből, 2009. március 15.)
Csatlakozzunk a Nemzeti Zarándoklathoz!
Az egyre súlyosbodó gazdasági válság, az államadósság, melyet unokáink is fizetni fognak, megfoszthat mindentől, amit szeretünk és amit féltünk. Hazánkban néhány hónap alatt 130 ezer ember vesztette el a munkáját. A nyomor és az elkeseredés erőszakot szül, a gyűlölet gyűlöletet.
Az ország élére ismét a megkérdezésünk nélkül állítottak kormányt. Ez a demokrácia megcsúfolása. Az Alkotmány önmagában nem nyújt védelmet a visszaélések ellen. S nem vet gátat az ország erőforrásainak kifosztásán alapuló, önző és rövidlátó politikának. Nekünk magunknak kell kimondanunk: ami most történik: érvénytelen!
Csatlakozunk a zempléni Komlóska és Pálháza polgármesterének kezdeményezéséhez: részt veszünk a Nemzeti Zarándoklaton, és erre kérünk minden jóérzésű embert. Az út, amit közösen megteszünk, jelezze egy új korszak kezdetét! Olyan korszakét, melyben a közösségek maguk döntenek a jövőjükről, ellenőrizni tudják vezetőiket, s a hatalom, a tudás, a vagyon a közjót szolgálja.
De közelebb hozhatja-e egy zarándoklat céljaink teljesülését? Igen, mert mindenekelőtt egymáshoz kell utat találnunk – s önmagunkhoz is. Összehozhatja – ahogy a zempléniek felhívásukban írják – a várost a faluval, szegényt a gazdaggal, többséget a kisebbséggel, hívőt a világival, jobboldalit a baloldalival, politikust a választóival, munkaadót a munkavállalóval, embert az emberrel. Az ország négy sarkából induló zarándokok e jelképes, de nagyon is érzékelhető távolságok áthidalására vállalkoznak. Magyarországot a kölcsönös gyűlölködés, gondosan ápolt előítéletek, fortélyos félelem teszi képtelenné az önvédelemre. S a nyílt párbeszéd, a helyes önismeret, a közbizalom helyreállítása fogja megmenteni. Külön-külön gyengék, együtt erősek vagyunk.
Mi ezért hívjuk az utcára, az ország útjaira az embereket. Mert most még mi vagyunk többen: akik az erőszakot elutasítjuk, de a hazugságot már megelégeltük.
MOST MI JÖVÜNK!
A zarándokok június 10-én Pálházáról, 11-én Komlóskáról, 12-én Ópusztaszerről, 13-án Pannonhalmáról, 15-én Somoskőújfaluból gyalog indulnak Budapestre. 20-án, szombaton délután az ország fővárosában, nagygyűlésen bocsátjuk vitára javaslatainkat és követeléseinket.
A Nemzeti Zarándoklat lelki, társadalmi és politikai célokat szolgál.
A közöny és a beletörődés ellen mozgósít, jó- és balsorsunkért viselt személyes felelősségünkre emlékeztet.
Útban egymáshoz – útban önmagunkhoz végzetes megosztottságunkkal kell szembenéznünk, félelmekkel és gyűlöletekkel, hazug előítéletekkel.
Változást a rendszerben! Nem rögtönzött intézkedéseket várunk, nem választási ígéreteket, hanem a mostani válság természetének felismerésén alapuló cselekvési programot. Azt kívánjuk, hogy ennek kiindulópontja az a nyilatkozat legyen, amelyet április 8-án hetven közéleti személyiség tett s bízott a gondjainkra. Bárki kormányozza az országot a jövőben, ezektől a pontoktól ne térhessen el!
Mit kérünk azoktól, akikhez eljut felhívásunk?
Kérjük, jöjjenek el: vegyenek részt gyűléseinken, vándoroljunk együtt, legalább egy napot töltsenek velünk, végül, a zárónapon, június 20-án találkozzunk ismét, az ország fővárosában.
Minden menetben lesz egy nemzetiszínű zászló, erre kerüljenek fel a csatlakozó települések nevével ellátott szalagok. Utunk a városok és falvak találkozója lesz, a magyar közigazgatás megalapításának ezer esztendős évfordulóján. Számunkra ünnep lesz ez a találkozás, szeretnénk, ha az ünnep jeleként minél többen lennénk fehér ingben, trikóban.
Más politikai jelvényt, lobogót, kérjük, ne hozzanak! Szándékainktól idegen jelszavakat sem írásban, sem szóban nem fogadunk magunk közé.
Terjesszék felhívásunkat, segítsenek, hogy minél több ismerősükhöz, ismeretlen barátunkhoz eljusson a hír: hogy Magyarországnak nem lakossága van, hanem népe, s a népnek van saját akarata.
Országunkért,
településeinkért,
közösségeinkért
az
egyetértés és a
szeretet reményében
2009.
június
10-20.
Keleti útvonal
forgatókönyve
Zarándoklatunk
színe a fehér.
A
fehér szín a béke, a tisztaság,
a semlegesség színe. Kérünk minden kedves
résztvevőt, hogy lehetősége szerint
fehér felsőruházatot (blúzt, inget,
pólót) viseljen a Zarándoklat során.
Időpontok
A
kiinduló pontokon
gyülekezünk 10-én szerdán reggel
Pálházán 7:30-tól a művelődési
ház előtt, majd
8 órakor a köszöntők és a műsorok után
elindulunk. Komlóskán 11-én
csütörtökön reggel
7 órakor gyülekező a görög katolikus templomban.
7:30-tól görög katolikus egyházunk
vezetői imádságot tartanak, majd 8 órakor a
községháza előtt rövid kulturális műsor
veszi kezdetét.
A
köszöntők után elindulunk
az ország szíve felé.
A
zarándoklat formája staféta
jellegű. Az induló településeken át haladunk
a következő településhez, ahol a
településvezetők átadják a következő
település vezetőjének, majd a lakosságnak
a stafétát, és a folyamat az azt követő
településeken ismétlődik. A Zarándoklat
útvonalával érintett településeken
rövid műsorok keretében a települések
világi
és egyházi vezető szólnak a zarándokokhoz.
Délidőben félórás pihenőt tartunk az
adott településen. Itt ebéd közben zajlik a
műsor. Délutánonként a nap
végállomásáig halad a staféta
rövid megállókkal, majd a napi
végállomásokon 1 -
2 órás kulturális műsorok veszik kezdetüket.
Itt van lehetőség az adott nap
közösségeinek és művészeti csoportjainak
a bemutatására. A napi záró
rendezvényt a házigazda települések
szervezik.
Minden
indulóponton a
gyülekező 7:30, az indulás 8 óra, amely előtt az
adott település vezetőinek
köszöntői után indulnak útjukra a
zarándokok. Budapesten 20-án 9:30 kor
gyülekezünk a Keleti pályaudvarnál.
Zászlók
és szalagok
A
Zarándok csoportok nemzeti
színű zászlókat és
települészászlókat, egyházi
zászlókat hozzanak magukkal. A
Pálházáról induló nemzeti
színű zászlóra lehetősége lesz a
településeknek, hogy
feliratozott szalagot kössenek.
Kérjük,
ne hozzanak másokat
riasztó jelképeket.
Egy
marék föld
Az
Életfa Összefogás Mozgalom
kezdeményezését felkarolva várjuk,
és utunk során összegyűjtünk a csatlakozni
kívánó településekről egy marék
földet, melyet az útvonallal érintett
településeken a településvezetőktől helyben
veszünk át, az útvonallal nem
érintett településektől pedig az útvonalunk
általuk kiválasztott helyszínén
vesszük át. A föld gyűjtésének
formája: a települések vezetői egy marék
földet
becsomagolva egyházuk hitelesítésével
ellátva rövid köszöntők
kíséretében átadnak
részünkre, melyet mi Budapesten a nagygyűlésen adunk
tovább a kezdeményezőknek.
Kenyér,
bor, víz és hit
Délről,
Szentkirályról búzakenyeret
hoznak, keletről Tokaj hegyaljáról,
Komlóskáról bort viszünk,
északról
Szentkútról vizet hoznak, nyugatról,
Pannonhalmáról evangéliumot,
törvénykönyvet.
Az
ország keresztje
Az
országunkat átszelő
zarándok útvonalak szabályos keresztformát
alkotnak. Ezért úgy gondoltuk, hogy
a staféták egy keresztnek az ágai lesznek, mely
kézről-kézre haladva jut el
Budapestig, ahol reményeim szerint ezeket egyesítve
összeáll az országunk
keresztje. Aki szeretné, lehetősége lesz
jelképesen vinni az ország keresztjét.
Az itt
megnevezett jelképek,
mind megtalálhatóak országunk jelenleg
hatályos címerében.
Komlóska,
2009. június 9.
Köteles
László Lesovics
Miklós
Komlóska
község polgármestere
Pálháza
város polgármestere
Részletek,
friss
információk: www.nemzetizarandoklat.hu
| Település | Tervezett időpont | km | |
| 1. nap | Pálháza | 7:30 | |
| 2009.06.10 | Mikóháza | 10:30 | 6,3 |
| Szerda | Széphalom | 12:30 | 4,6 |
| Sátoraljaújhely | 13:30 | 5,2 | |
| 16,1 | |||
| Karos | 10:00 | ||
| Alsóberecki | 11:30 | 5,7 | |
| Sátoraljaújhely | 13:30 | 7,4 | |
| 13,1 | |||
| Sárospatak | 18:00 | 12,1 | |
| 1. nap össz. | 41,3 | ||
| 2. nap | Sárospatak | 7:30 | |
| 2009.06.11 | Bodrogolaszi | 10.00 | 5,2 |
| Csütörtök | Sárazsadány | 11:00 | 3,5 |
| Vámosújfalu | 12:00 | 3,8 | |
| 12,5 | |||
| Komlóska | 7:00 | ||
| Erdőhorváti | 10.00 | 4,1 | |
| Tolcsva | 11:00 | 4,3 | |
| Vámosújfalu | 12:00 | 2,7 | |
| 11,1 | |||
| Olaszliszka | 13:00 | 2,4 | |
| Szegilong | 14:30 | 3,7 | |
| Szegi | 15:30 | 3,2 | |
| Bodrogkisfalud | 16:30 | 2,6 | |
| Bodrogkeresztúr | 17:30 | 2,4 | |
| 14,3 | |||
| 2.nap össz. | 37,9 | ||
| 3. nap | Bodrogkeresztúr | 7:30 | |
| 2009.06.12 | Tarcal | 9:30 | 4,3 |
| Péntek | Mezőzombor | 11:30 | 9,2 |
| Szerencs | 13:00 | 4,4 | |
| Bekecs | 14:00 | 2,9 | |
| Legyesbénye | 15:00 | 2,2 | |
| Megyaszó | 17:00 | 8 | |
| Alsódobsza | 18:00 | 3,8 | |
| 3.nap össz. | 34,8 | ||
| 4. nap | Alsódobsza | 7:30 | |
| 2009.06.13 | Sóstófalva | 9:30 | 3,1 |
| Szombat | Gesztely | 11:00 | 7 |
| Onga | 14:00 | 5,3 | |
| Felsőzsolca | 15:00 | 3,9 | |
| Miskolc | 17:00 | 5,6 | |
| 4.nap össz. | 24,9 | ||
| 5. nap | Miskolc | 7:30 | |
| 2009.06.14 | Miskolc Görömböly | 10:00 | 6 |
| Vasárnap | Mályi | 12:00 | 6,5 |
| Nyékládháza | 13:00 | 2,9 | |
| Emőd | 15:00 | 7,5 | |
| Vatta | 17:00 | 6 | |
| Bükkábrány | 19:00 | 6,1 | |
| 5.nap össz. | 35 | ||
| 6. nap | Bükkábrány | 7:30 | |
| 2009.06.15 | Mezőnyárád | 9:00 | 3,5 |
| Hétfő | Mezőkövesd | 11:30 | 10,4 |
| Szihalom | 13:00 | 7,8 | |
| Füzesabony | 15:00 | 6,5 | |
| Kerecsend | 18:00 | 7,4 | |
| 6.nap össz. | 35,6 | ||
| 7. nap | Kerecsend | 7:30 | |
| 2009.06.16 | Kápolna | 11:00 | 8,9 |
| Kedd | Detk | 15:00 | 12,2 |
| Karácsond | 18:00 | 7,1 | |
| 7.nap össz. | 28,2 | ||
| 8. nap | Karácsond | 7:30 | |
| 2009.06.17 | Gyöngyös | 11:00 | 9,9 |
| Szerda | Hort | 15:00 | 14,3 |
| Hatvan | 18:00 | 8,7 | |
| 8.nap össz. | 32,9 | ||
| 9. nap | Hatvan | 7:30 | |
| 2009.06.18 | Kerekharaszt | 9:30 | 5 |
| Csütörtök | Aszód | 12:30 | 10,9 |
| Gödöllő | 18:00 | 14,6 | |
| 9.nap össz. | 30,5 | ||
| 10. nap | Gödöllő | 7:30 | |
| 2009.06.19 | Kerepes | 10:00 | 7,4 |
| Péntek | Kistarcsa | 11:00 | 2,1 |
| Budapest VII. Keleti Pu. | 17:00 | 15,7 | |
| Budapest VII. Rózsák tere | 18:00 | 0,6 | |
| 10.nap össz. | 25,8 | ||
| 11. nap | Keleti pályaudvar Kerepesi
úti
parkolójáról VII., Rózsák tere |
9:30 | |
| VII., Huszár u. | 10:00 | ||
| Rákóczi út | 11:00 | 2 | |
| Astória | 11:15 | 0,7 | |
| 2009.06.20 | Károly krt. | 11:30 | 0,8 |
| Szombat | Bajcsy-Zsilinszky út | 12:00 | 0,6 |
| (Bazilika északi része) | 2,7 | ||
| Városliget melletti 56-osok tere | 14:00 | 0,5 | |
| 11.nap össz. | 7,3 |
Szervezők:
Köteles László Komlóska polgármestere, Hivatali tel., Fax: 47/338127, Mobil: 30/9383 174 (ritkán elérhető, mert nincs térerő), E-mail: komloska@t-online.hu
Lesovics Miklós Pálháza polgármestere, Mobil: 30/9537539, Hivatali tel.: 47/370001, Fax: 47/370046, E-mail: mlesovics@freemail.hu
Májer József Bodrogkeresztúr polgármestere. Mobil: 30/4889419,
E-mail:majer_j@t-online.hu
Június 13-án, szombaton délután 14 órakor Pannonhalmán találkozunk az apátsági székesegyház előtt, ahol a Zarándoklat szervezői köszöntik a résztvevőket, majd a főapát bocsát bennünket utunkra. Aznap este Rétalapon lesz szállásunk.
14-én, vasárnap Bábolnára érkezünk; a magyar mezőgazdaság tönkretételéről, az állam vagyonának sorsáról rendezünk fórumot. Utána Nagyigmándon éjszakázunk.
15-én, hétfőn este Tatán gyújtunk tábortüzet. A nemzetet megosztó előítéletekről beszélgetünk, az együttélés gondjairól, egymásnak okozott sebekről, és a sebek gyógyításáról.
16-án, kedden Tatabányán ünnepeljük Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének huszadik évfordulóját. Előtte, 14 órától „Ökológiai rendszerváltozást!” címen rendezünk fórumot. Este a csákányosi turistaház fogadja be a vándorokat.
17-én, szerdán Bicskéig megyünk. Ott a dunántúli települések polgármestereinek tanácskozásán veszünk részt. Témánk az önkormányzatiság és a vidékfejlesztés.
18-án, csütörtökön Érd lesz az úticélunk. Itt ismertetjük azokat a politikai követeléseket, amelyeket az ország fővárosába viszünk.
19-én, pénteken érkezünk Budapestre, a Déli pályaudvarig megyünk, másnap reggel ott találkozunk azokkal, akik eleget tesznek felhívásunknak.
20-án, szombaton 10 órakor gyülekezünk a Déli pályaudvarnál. A Krisztina körúton és a Lánchídon át megyünk Pestre, ahol délben találkoznak a négy égtáj felől érkező vándorok. A találkozás színhelyén, a Lánchíd pesti hídfőjénél ökumenikus imádság hangzik el, majd az Andrássy úton az ’56-osok terére (a volt Felvonulási térre) megyünk, ahol délután 2 órakor kezdődik a nagygyűlés. Úgy tervezzük, hogy több emelvényen, párhuzamosan zajló pódiumbeszélgetések résztvevői vitatják majd az út tanulságait: a vidék helyzetéről, a válságból kivezető út tennivalóiról, s a társadalmi megbékélésről született gondolatokat. A nagygyűlés – reméljük, hogy nagy lesz – 5 órakor ér véget.
Akik a dunántúli menethez csatlakoznának, kérjük, segítsék a szervezők munkáját azzal, hogy szándékukat jelzik a nemzetizarandoklat@elolanc.hu címen.
Kelt 2009. májusában.
A Nemzeti Zarándoklat nyugati szárnyának szervezői nevében:
|
Ács Sándorné az
Élőlánc Magyarországért
elnökségének tagja |
Végh László Sümeg alpolgármestere |
www.nemzetizarandoklat.hu, www.elolanc.hu
Sajtókapcsolat: 30/5979-036
A keleti szárny szervezőihez: komloska@t-online.hu
A déli szárny szervezőihez: szabgell@fibermail.hu
Az északi szárny szervezőihez: pmester@balassagyarmat.hu
Somoskőújfalu - Balassagyarmat – Budapest.
2009. július 15-20.
Napi kb. 25 km- gyalogosan megtett út.
A Zarándoklat északi útvonal menete a következő:
1. Június 15-én indulna Somoskőújfaluból és az első nap, a következő településeket érintené: (22.sz. úton)
- Salgótarján-Kishartyán-Ságújfalu-Karancsság-Szalmatercs.
Indulás 8.00 órakor, a tervezett érkezés 17 órakor.
2. Június 16-án Szalmatercsből: (22.sz. úton)
- Endrefalva-Szécsény Őrhalom Balassagyarmat.
Indulás 8.00 órakor, a tervezett érkezés 17 órakor.
3. Június 17-én Balassagyarmatról: (22.sz.-2 sz. úton)
- Ipolyszög-Érsekvadkert-Rétság
Indulás 8.00 órakor, a tervezett érkezés 17 órakor.
4. Június 18-án Rétságról: (2 sz. úton)
- Szendehely –Vác
Indulás 8.00 órakor, a tervezett érkezés 17 órakor.
5. Június 19-én Vácról: (2 sz. úton)
- Sződliget-Göd-Dunakeszi.
Indulás 8.00 órakor, a tervezett érkezés 17 órakor
6. Június 20. Dunakesziről:
- Dunakeszi-Budapest Nyugati pu.
a távot (kb 15 km) a terv szerint futók teszik meg.
Indulás 9.00 órakor, a tervezett érkezés 12 órakor
Azon északról érkezők, akik vonattal vagy autóbusszal, vagy más közlekedési eszközzel érkeznek, a Nyugati pályaudvarnál gyülekeznének, és innen vonulnának a Szent István térre.
Indulás 9.00 órakor, a tervezett érkezés 12 órakor.
A zarándokok gyalogosan mennek a kijelölt útvonalon, a rendőrség kíséretével, engedélyével (vagy a polgárőrség segítségével). Útvonal-változás lehetséges.
A vándorok egy nemzeti színű zászlót visznek magukkal, amelyre az útba eső és a zarándoklat céljával egyetértő települések saját nevükkel, címerükkel ellátott szalagot köthetnek fel.
Barátsággal várunk mindenkit, aki ha csak egy órára is de velünk tart.
Kapcsolatartók:
Lichner András Somoskőújfalu polgármester 20/522-2434
Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármester 20/ 962-1994
Papp Éva Felsőpetény polgármester 30/962-5874
Tóth János Diósjenő polgármester 70/313-9342
Balassagyarmat 2009. május 25.
Medvácz Lajos
Útvonal összesítő letöltése:

